Végre elérkezett nyarunk fénypontja: a két hetes Ticino – Észak-Olaszország túra. Majdnem egy évig vártuk, terveztük, készültünk. Aztán ahogy ez lenni szokott, nagyon hamar elszaladt, de szerencsére az édes emlékek a rengeteg gyönyörű kanyonból, a fotók, videók megmaradnak és reméljük, még pár hétvégi túrával kiegészítve kitartanak majd az ínséges, hosszú téli napokon, a következő „expedícióig”. Elég merész terveket dédelgetve indultunk neki, de az első svájci hét után érkező csapadékosabb idő sajnos (bár az értünk aggódók szerint inkább szerencsére) egy kicsit visszavetette a lendületünket. Azért így is elég eredményes vakációt zártunk: 14 nap alatt 15 kanyonnal, bár az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy (a tervezett kétnapos helyett) végül is több rövidebb kanyonban is jártunk. Ez most sok kellemes munkát jelent majd, írhatjuk egy darabig a túraleírásokat, amíg a végére érünk. 🙂

 

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Megvan az első célpontunk!

Természetesen nem bírtunk magunkkal, így pénteken, rögtön munka után indultunk is a mediterrán hangulatú Ticinoba, Svájc déli, olasz nyelvű kantonjába. Ticino gyönyörű hegyei egyedülálló kanyonos paradicsomot rejtenek, az Alpok három párhuzamos völgyében, 80 kilométeres távolságon belül, egymástól pár kilométerre tucatszám sorakoznak az ötcsillagos kanyonok. Ezt a szinte tökéletes kanyonos terepet választottuk 2014-ben is célpontunknak, de akkor igencsak megviccelt bennünket az időjárás, a hosszú lista, amin a tervezett kanyonjaink szerepeltek hamar követte a jobb kéz bal váll útvonalat, és maradt a kártya és a kocka esőben a kempingben a szaletli alatt, napokig. Most előkerült az a két éves listánk is, és reménykedtünk a jó időben.

 A gát, és felette a havas hegycsúcsok – innen kapjuk majd a hólevet a nyakunkba


A gát, és felette a havas hegycsúcsok – innen kapjuk majd a hólevet a nyakunkba

A gyors indulásnak köszönhetően már szombaton, egy átvezetett éjszaka után lubickolhattunk is az első kanyonban. Azért tanultunk a tavalyi túránkból, akkor első nap rögtön a Val Clusaba mentünk, úgy, hogy hajnal kettőkor érkeztünk, hét-nyolcszáz kilométer utazás (és vezetés )után, és hajnalban már indultunk is bő két órás megközelítéssel, meredeken fel a hegyre, hogy megkezdjük a 8 órás kanyontúrát: közel 40 vízesés leküzdését. Hát, igencsak fárasztó volt akkor az első napunk, így idén elsőre rövidebb célpontot választottunk. Előzetesen két kanyont láttunk esélyesnek: a szerényebb lehetőség a Val’d Ambra superiore (Personico) lett volna, de a jó időjárás miatt és mert rövidebb idő teljesíteni, inkább a Val Combrát választottuk végül. Szerény a5-ös választás. Mi az elsőként érkező autóval felsétáltunk a beszálláshoz, és ellenőriztük a vízállást. A szuper Eldorado Ticino könyvünk kanyonleírásainak szerintem leghasznosabb része a vízállást jellemző fotók, amit azért mindig óvatossággal kell kezelni. Ez alapján úgy tűnt, közepes vízállásunk lesz, ami egy a5-os kanyonnál azért még mindig erős, nem lebecsülendő kihívás. A második autóval hat főre kiegészülve végre indultunk a két éve kimaradt kanyonok egyikébe – Andi, Bogi, Frédi, Gábor, Károly és Peti.

Frédi keresi a standot.

Frédi keresi a standot.

Egy impozáns gát mellett, még havas (!) hegycsúcsok árnyékában parkoltunk – a svájci könyv leírása kiemeli, hogy a gáton már csak a helyiek hajthatnak át. A rövid kanyon szerencsére rövid felgyaloglást is jelent, ráadásul gyönyörű helyen. A gát után egy alagút vezetett az ösvényhez. Az alagút után jobbra megnéztük a kanyonunk kiszállását, a hatalmas, látványos beton túlfolyó tölcsér komoly emlékeztető, hogy milyen vízhozamok lehetnek ebben a magashegyi (beszállás: 1135m!) szurdokban. A balra induló, nem túlzottan meredek, kényelmes turista ösvényen hamar elértük a beszállást, és útközben láttunk is párat a ránk váró vízesésekből. Bárcsak minden megközelítés ilyen lenne – ráadásul ilyen gyönyörű és különleges környezetben! Örömmel ugrottunk a neoprénjeinkbe, és izgatottan készültünk a már két éve vágyott kanyonra. Elsősorban Petinek volt nagy álma ide eljutni, ami a nagy víz mellett a hírhedt 20 méteres csúszdának volt köszönhető. A könyvünk nem éppen tapasztalatlan szerzői is tisztelettel írtak róla: akárhányszor is csúszták már meg, mindig félelmetes újra beleülniük, és senkinek nem ajánlják, akinek nem tökéletes a technikai felkészültsége és az önbizalma…

 

Magashegyi kanyonhoz méltóan jeges vízbe csobbantunk, így utólag a két hét talán leghidegebb kanyonja volt. Eleinte semmilyen komolyabb nehézségbe nem ütköztünk, kisebb ereszkedések, ugrások, és csúszások dobták meg kellemesen az adrenalin szintünket. A kanyon maga alapvetően nem magas falak közötti szurdok, inkább nyitottabb, erdősebb környezetben haladtunk. A víz mennyisége nem akadályozta, vagy lassította igazán a haladásunkat, nem okozott problémát, de még ilyen optimális körülmények között is határozottan sok volt, semmiképpen nem ajánlott kanyon kezdő, tapasztalatlan kanyonosoknak, vagy olyanoknak, akik meg nem jártak nagyobb vi

Azt hiszem nem sokan mosolyognának itt Peti helyében. :-)

Azt hiszem nem sokan mosolyognának itt Peti helyében. :-)

zű kanyonokban. Az első komolyabb kilengést a vérünk adrenalin szintjében egy kisebb ugrás után egy 10 méteres csúszda okozta, a sodrás Andit meg is forgatta a medencébe érkezéskor. Nem sokkal ezután elértük azt a bizonyos csúszdát is. Természetesen explorer Petire várt a feladat, menjen előre. A képek és leírások, sőt sajnos a készített videóink sem adjak vissza azt, amitől ez a csúszda olyan nehéz és félelmetes. A 20 méteres hossz és a 70 fokos leejtés nem egyedülálló, két éve a Claroban, egy völggyel odébb már csúsztunk egy extrém húszasat, kb 80 fokos leejtéssel, nehezített beszállással – egy pár centis kis sziklaperemen a vizesében kellett kötélről leszerelni. A probléma a Combraban a víz erejében rejlik, és az emiatt igencsak problémás beszállásban: jó fél méteres tömény habból álló vízsugárba kellett oldalról beszállni 1-2 méter ereszkedés után. Nem kell sok tapasztalattal rendelkezni csúszdákból, hogy belássuk, komoly technikai tudás, tapasztalat kell ahhoz, hogy komolyabb baleset nélkül sikerüljön a mutatvány, mert a vízbe érkezéskor a sodrás komoly ereje módosítja a csúszás pályáját, kibillenti az embert az egyensúlyból. Szerencsére mi egy gyönyörű csúszást láttunk, de valamiért senkinek másnak nem volt kedve megpróbálni. 😉

Már csak pár kisebb ereszkedés maradt, azután megláttuk a túlfolyót, és sétálhattunk vissza a kocsikhoz. Rövid, de intenzív kis kanyon volt, bemelegítésnek. A hosszú utazástól fáradtan siettünk is az étterembe, aztán vissza a sátrunkba, hogy másnap tovább szemezgethessünk a környék kanyon-ínyencségeiből.

Folytatás következik… 🙂

 

 

IDE KATTINTVA MEG TUDOD NÉZNI A TÚRA KÉPEIT

 

 

 

http://www.swisscanyon.ch/canyons/descrittivi/combra.htm

http://canyon.carto.net/cwiki/bin/view/Canyons/CombraCanyon

http://www.cicarudeclan.com/ita/a5_combra.htm

http://www.descente-canyon.com/canyoning/canyon/2658/Combra.html

http://www.barranquismo.net/paginas/barrancos/val_combra.htm