Sajnos megint csak hárman – Bogi, Peti és Gábor – indultunk neki a szezonnyitó túránknak. Már a pünkösdi hétvégén terveztünk utazni, de az eső elmosta a terveinket, így egy héttel elhalasztottuk a hosszú téli hónapok alatt várva-várt első csobbanást. Egész szezon legfőbb elfoglaltsága az időjárás állandó figyelése, a tervezett túrák előtt másfél hétig minden nap 3-4 weboldalon lessük remegve, na, ugye nem lesz eső? Szebb időt ígértek, mint az egy évvel ezelőtti szezonnyitónkra (azt a szép történetet később szeretnénk megosztani), az akkori szitálás és maximum 20 fok helyett, most inkább naptejjel kellett készülnünk. Ilyenkor mindig húzzuk egymást: -ajjaj, nézted az időjárást? –nem, miért, mi van? –felkiáltójelek… -jaj neee, esni fog? –nem, UV figyelmeztetés! 🙂

a tavalyi szezonnyitónkon a Rio Roncban: 15°C, folyamatos eső

Terveink elég mohók voltak, 3 kanyon két napra, ha már a Pünkösd kimaradt. Azért a májusi időpontra és a megelőző esőkre tekintettel inkább kevésbé vizes, a2-3-as kanyonokat választottunk, persze a lényeg: olyan kanyonokat, amiben még nem jártunk (kivéve Petit, ő a Frondizzont már látta, de olyan régen, hogy nem is nagyon emlékezett). Ez már nem egyszerű feladat a Friuli régóban, a könyveink kanyonjait már nagyjából bejártuk, szóval internetes adatbázisokból kellett vadásznunk. Így két kevésbé járt, rövid kanyon, a Vendelata és a Cunaz lett a célpontunk az első napra, szombatra. Mivel ezek nem a legfelkapottabb kanyonok, a kikötések állapota erősen kérdéses, főleg tavasszal, így plusz kötélgyűrűkkel, nittekkel és Gábor szuper kézi nittfúrójával indultunk útnak, felkészülve a legrosszabbra. J Elsőnek a Cunaz felé vettük az irányt, ez messzebbre, délnyugat felé volt a szállásunktól, Pordenone felett. Az interneten talált leírások széles skálán szórtak a vízállás szempontjából: a2 (CWiki), a1 (CanyonEast weboldal), a4 (CanyonEast pdf adatlapja). A képek, videók alapján az a4-et kizártuk, és igazunk lett, tapasztalataink alapján a2-t szavaznánk neki.

a harmadik akna – a vége akkor ez is csúszható volt

Egy étteremnél parkoltunk le, onnan a betonúton indultunk tovább, egy bal kanyar után, a behajtani tilos tábla előtt jobbra felfelé folytattuk az ösvényen. Aztán a következő kereszteződésénél jobbra, a táblával jelzett „sentiero della memoria”-n tovább, az néhányszor egy időre erdészeti útba csatlakozott. Az egyik ilyen szakaszon, ahol az út élesen balra kanyarodott, jobbra egy kis betonkorlát is volt, ahonnan közvetlenül jobbra már láttuk a kanyonvölgyet, impozáns magas falak között, lent a mélyben, sajnos itt még a vízig nem láttunk le. A beszállás ösvénye itt leágazott, és egyenesen folytatódott tovább, fel a kanyonvölgy mentén, a folyásirány szerinti jobb parton. Innen már hamar elértük a medret, és lelkesen ugrottunk bele a még száraz neoprénjeinkbe.

Az első ereszkedés kicsit dzsungelharcosra sikerült, de összeségében a kanyon nagyon szép, hihetetlen kék medencékkel, a 25 méteres fáról ereszkedésig zárt falak között. Az első szakaszon háromszor is csúsztunk, kétszer 1-2 méter ereszkedés után, a harmadik csúszdánál pedig az elmerült (fentről nem látható!!!) farönköket kellett kiszedni a medencéből, hogy ne karóba húzás legyen a móka vége. A húszas dupla aknának a második része nem volt ugorható vagy csúszható, eléggé sziklás, feltöltött volt a medence, az akkori állapot alapján nehéz elképzelni, hogy az valamikor vállalható lett volna. Ezután a kanyon már nem tartogatott nagy meglepetéseket, az alsóbb, nyitottabb erdősebb rész nem veszi fel szépségben a versenyt a felső szakasszal. A kikötések összességében nagyjából rendben voltak, bár Gábor szemöldöke egy pillanatra igen magasra szaladt a tizedik, 6 méteres aknában, az ottani szimpla nitt láttán, fényképezni való arcot vágva. Kiszállás balra volt, egy gát előtt, az ösvény a bal parton vitt, egy kaput jobbról kellett kerülni, egy lyukon át a szögesdróton. Utána az ösvény egy hídig vitt a kanyon fölött, ott a jobb parton felfelé a parkolóig.

a huszonötös akna, fáról

Aztán a megszokottól eltérően nem a pizzériába siettünk, hanem egy villámpakolás után szendvics már a kocsiban, bő gáz visszafelé, Vendelata felé. Otthon, a téli szezon után kiéhezve jól hangzott a két kanyon egy napra, de amikor leparkoltunk egy szimpatikus kis hidacska után nem sokkal, már egy kicsit elfogyott a lendület. Nem is csoda, péntek munka után 7 óra kocsikázás, hajnali érkezés, korai ébredés után egy óra autóút, egy kanyon és még egy óra autóút kikezdte a lelkesedésünket. Vert csapatként néztük a kocsiból kipakolt begeket és egymást. Na jó, indulás előtt még egy szendvics, és keressük meg a bevezető ösvényt. Ez nem is volt olyan egyszerű a leírás által emlegetett kanyarban 100 méterrel a parkoló felett nem indult semmilyen út sem. Azért elővettük az északifalasarcot, és elindultunk gps-szel nagyjából irányba, ha máshogy nem megy, legyen dzsungel harc, a kanyon mentén felfelé. Az autóút éles jobbkanyarja fölött egy rétecske volt, annak bal oldalán meredeken felfelé indultunk, majd nem sokkal feljebb egy kis falucskából induló szuper ösvénybe botlottunk. Ekkor rájöttünk, itt kellett volna parkolnunk, és innen indulnunk. Sebaj, pár kullancs jól járt… Egy oldalág felett egy hídon mentünk át, később rájöttünk, hogy ez a híd a kanyonból is látható, ha itt szállunk be, csak az utolsó 3 aknához, a legjobb részhez jutunk. Az ösvény csak egy darabig volt egyértelmű, aztán csak csapás féléken mentünk felfelé a kanyon mentén, nagyjából irányba.

nem volt elég, hogy fáról 50 méter, de még…

Azért elég könnyen megtaláltuk a beszállást, az első nyolcas aknában viszont nem találtunk semmilyen kikötést sem. Mondjuk fa lett volna bőven, standolni, de mi inkább ugrottunk. Következett az ötvenes, balról, fáról. Kicsit feljebb kellett mászni a fához, a némiképp expedíciós kikötéshez, de hát mivel 2015-ben járták be először a kanyont, nem lepődtünk meg, legalábbis akkor még nem. A fa jobb oldaláról indultunk lefelé, Peti rendben leért. Szépen beszereltem az akna szélén ücsörögve, belelógtam a kötélbe. Gábor furcsállotta a fűpárna kis mozgását, megkért maradjak egy pillanatra és nézzem meg, mi mozoghat. Hát szerintem én is fényképezni való arcot vághattam attól, amit láttam, a majdnem mázsás kis kövecske mozgott, az arcom magasságában, amin eddig ültem, és előttem Peti is… Szóval aki arra jár, vagy vigyen fúrót is egy rendes kiépítéshez, vagy óvatosan a fa bal oldaláról induljon. Bár nem biztos, hogy a fa is a helyén marad, ha az a kő megindul. Szerencsésen túléltük az ötvenest, és jött a kanyon sétálósabb része. Már kezdtük éppen azt gondolni, na jó, ezt a kanyont is kipipáljuk, és feltesszük a csak ellenségeimnek ajánlanám listára, amikor elértük a már emlegetett hidacskát, az oldalbefolyásnál. Következett a három akna, amitől ez a kanyon mégiscsak megérdemel pár csillagot. Kis ereszkedés után tízes ugrás, kis lemászás után tízes ugrás, és a hab a tortán: egy szép 13-as ugrás. Azonnal meg is bocsájtottuk a fáról ereszkedést és a kis sétát. Az utolsó akna után balra dzsungelharccal hamar kijutottunk volna az autóhoz. De nekünk más terveink voltak. Már a parkoló előtt kinéztük a kis hidat, alatta a mélykék hegyi folyó ugrásra csábító vízével. Meg is álltunk, és megegyeztünk, ha kiértünk, innen ugrani kell. Tippre legalább 12 méteresre adnánk a magasságot, bőven volt még idő helyezkedni a levegőben zuhanás közben. Így a négy komolyabb ugrással szép kis kerek napot zártunk. Azért az étteremben a pizza felett megállapítottuk, hogy legközelebb inkább egy nyolcórás kanyont választunk, mint két kicsit, ez az állandó pakolás, öltözés, autózás, rohanás azért elég fárasztó volt.

ugrásra csábító medence, az ötödik aknánál

Másnap mégis kanyonra éhesen ébredtünk, és indultunk a Frondizzonba. Reggel még éreztük, hogy május van, húsz fok alatti hőmérsékletben az ember nem kívánja a vizes neoprén. Ezért bevetettük a motor hőjét, és a motorháztető alatt fűtöttük a fürdőruhákat reggeli közben, hátha jobb lesz. Hát, nem lett jobb.

hideg reggelen meleg pulcsi és leves

Kivételesen vártuk az izzasztó felfelé gyaloglást, hogy végre ne fázzunk. A kanyon a könyvekben kétautósként szerepel, mi az interneten találtunk egyautós verziót is, 40 perc gyaloglással. A vízerőmű mögött indul, jobbra a vízvezeték csövek alagútjától, az erdőben, AIC jelzéssel (fehér alapon kék pötty). Nem egy nyugdíjas sétaútvonal, leginkább négykézlábas megközelítésnek jellemezném, olyan meredek az eleje. Ezt meg lehet kerülni elvileg a csövek mellett felvezető lépcsősorral, fentről úgy láttuk nincs lezárva. Bár valószínűleg azért csinálták meg a külön ösvényt, mert az áramszolgáltató nem szereti, ha a kanyonosok a területükön mászkálnak. A vízgyűjtő gátjánál átkeltünk a túlpartra, egy fém létrán felmászva a tó partján mentünk tovább, egy kis idő után balra az erdőbe vezetett fel az ösvény a gerincre, aztán balra le, a beszálláshoz. Azért nagyobb, kezdő csapattal lehet, hogy inkább a két autós verzió mellett döntenék, hiába időrabló úgy a beszállás a hosszú autókázás és hosszú séta miatt.

lélegzetelállító…

Gyönyörű meanderes kanyon, ami inkább a szépségével nyűgöz le, mintsem az adrenalin faktorral. Technikailag a három közül a legegyszerűbb, és a legjobbak a kikötései is, de a CanyonEast weblapján nem szabad bedőlni az ajánlott kötél méretének. Azt írják, 2×40 méter kötél kell, de jobb 1×60 + 1×20 méter kötéllel menni, a segédkötél mellett. A magyar fordítás így hangzik helyesen: jobb 1×70 + 1×20(25) méter kötéllel menni, a 60 méter nem fog leérni az első 33 méteres aknában, nem jön ki a matek. J Így a hosszabb kötél csak az első aknában kell, utána a rövidebbel plusz bevezető szárral megoldhatók a vízesések. Az utolsó akna beszerelése kicsit trükkös tud lenni, viszonylag magasabbra kell kimászni, és nekünk eléggé csúszott a fal. Sajnos elég sóderesek voltak az aknák, emiatt sem sok lehetőség adódott csúszni, ugrani, de így is hab volt a tortán egy kellemes, bemelegítő, szezonkezdő hétvégén. Sőt, a hétvége meglepetés kanyonja volt, mert a leírások alapján sokkal többet adott, mint vártuk. A megkapó szépségét, hangulatát és a rövidsége ellenére jó ritmusát a kanyonnak nehéz az elég egyszerű aknaleosztásban meglátni.

A kanyonok vízhozamai meglepetésünkre egyáltalán nem voltak magasak, pedig 2 nappal a hétvége előtt 20-30mm csapadék esett a környéken, bár a tavasz azért aránylag száraz és meleg volt. Összességében látszik, hogy ezek a kanyonok nem ideális választások a nyári, júliusi-augusztusi nagy melegek idejére, szárazabb időszakokra, ilyenkor valószínűleg nem sok víz csörgedezhet a mederben. Frédi is mesélt egy régebbi Frondizzon túráról, nyár derekán posványos vízben, nyálkás-csúszós köveken. Sajnos a vízgyűjtő területekről nincsenek adataink, kérdés, hogy nagyobb vagy, hosszabb esőzések hogyan hatnának a vízállásra. Inkább ezer posványos kanyon, mint egy, amiben a kelleténél több víz volt.

Napsütéses és biztonságos kanyonokat mindenkinek! 🙂

 

A képeket itt tudod megnézni

 

Cunaz:

http://www.canyoneast.it/target.php?w=1366&lng=it&target=Rio%20Cunaz

http://www.canyoneast.it/files/it/Rio%20Cunaz.pdf

http://catastoforre.aic-canyoning.it/index/forra/reg/FRIULI+VENEZIA+GIULIA/pro/PN/cod/PN011

http://canyon.carto.net/cwiki/bin/view/Canyons/TorrenteCunazCanyon

Vendelata:

http://win.aic-canyoning.it/Public/data/davidov/201639194644_Rio%20Vendelata.pdf

http://canyon.carto.net/cwiki/bin/view/Canyons/VendelataCanyon

Frondizzon:

http://www.canyoneast.it/target.php?w=1366&lng=it&target=Rio%20Frondizzon

http://www.canyoneast.it/files/it/Rio%20Frondizzon.pdf

http://www.cicarudeclan.com/ita/a5_frondizzon.htm

http://www.aic-canyoning.it/index.php?option=com_content&view=article&id=156&catid=10&Itemid=142

http://catastoforre.aic-canyoning.it/index/forra/reg/FRIULI+VENEZIA+GIULIA/pro/UD/cod/UD008

http://canyon.carto.net/cwiki/bin/view/Canyons/RioFrondizzonCanyon